Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Városháza Szekszárd

7100 Szekszárd, Béla tér 8

Városháza információk

Szekszárdon a Béla tér egyik meghatározó építménye a Városháza, amely egyemeletes épületet eredetileg 1842 és 1846 között a klasszicista stílus jegyeivel építettek meg, ámde 1908-ban az átépítések során szecessziós stílust kapott.
 
A városháza terveit Tormay (Kernmüller) Károly készítette, aki főorvos volt, de az építészetben is jártas volt a saját házát a Tormay-házat is maga tervezte és a kórház bővítése is az ő nevéhez, fűződik.

A Városháza épülete, átépítése

A Városháza eredeti homlokzata nagyon hasonló stílusú volt a Vármegyeházáéhoz, timpanonnal és az alatt oszlopsorral. Az oszlopsor alapozása, azonban kívánni valókat hagyott maga után, ugyanis a talajszerkezetének sajátossága miatt, az megsüllyedt a fél ülésteremmel együtt. Evégett az épületen egy hatalmas repedés tátongott, amin keresztül a tanácsnokok kiláttak a Béla térre. Szükségessé vált a Városháza átépítése, amit Diczenty László szekszárdi építész tervei alapján kezdtek meg 1907-ben. A homlokzat az ő irányítása alatt lett átépítve az ez időtájban kedvelt szecessziós stílusban. Ekkor a német „Jugendstil” néhány díszítőeleme is alkalmazva lett.

Senkit ne tévesszen meg a Városháza kapujánál a kőtáblán olvasható évszám, miszerint az épületet 1904-ben újították fel, az igazság az 1908. A házasságkötő terem falait Sarkantyú Simon által 1976-ban készített falfestmények díszítik, amely egy ízig-vérig falusi lakodalmat ábrázol. Az épület lépcsőházában, pedig Baky Péter falfestményei láthatóak 2000 óta. Az épület ma is Városházaként funkcionál.

 



Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Szekszárdon

Belvárosi templom

Szekszárd belvárosában a történelmi múltú Béla téren található Római katolikus Urun...

Logó
Borkút

Szekszárd egyik nevezetessége a Borkút, amely a Régi Vármegyeháza udvarán található. E...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 28

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 28

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Hotel Zodiaco Szekszárd

A Hotel Zodiaco annak jegyében épült, hogy a lehető legjobb fogadtatást nyújtsa vendégei...

2 Belvárosi Mérey Luxus Apartman Szekszárd

BELVÁROSI/MÉREY LUXUS APARTMAN Apartmanunk a Szekszárd Megyei Jogú Város központjában...

3 Belvárosi Vendégház Szekszárd

Szekszárd belvárosának szívében a történelmi óváros sétáló utcájának 1800-as éve...

Shopping a közelben

1 Menta Kávéház & Koktélbár

Mediterrán hangulatban egészségesen...már Szekszárdon is! A Mangó Mediterrán Étterem é...

3 Mangó Étterem & Bár

Mediterrán hangulatban egészségesen...már Szekszárdon is! A Mangó Mediterrán Étterem é...

Megosztom



Látnivaló kereső Szekszárd

Partnereink




Facebook